2015. június 22., hétfő

Interjú Palásthy Ágnessel




Palásthy Ágnes tanár, fordító, író. Első mesekönyve, az ,,Elrabolták a siklót” a 86. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Susuk Melindával a mesékről, az állatokról, a múltról és jövőbeli terveiről kérdeztük az önmagát „őrült macskás hölgynek” nevező írónőt. J

Nemrég ért véget az idei Könyvhét. Milyen élményekkel gazdagodtál? Milyen visszajelzések érkeztek a mesekönyvedről?
Részt vettem életem első dedikálásán, ami nagyon hangulatosra sikerült, mivel sok barátom eljött, kedves ajándékokat is hoztak (például a nevemre gravírozott tollat a dedikáláshoz, vagy frissen főzött házi eperlekvárt), és utána elvittek fagyizni. „Civil” olvasó ezúttal nem volt, mivel a könyv csak most jelent meg, és gondolom, el kell telnie egy kis időnek, amíg megismerik.
A „tesztolvasók” szerencsére nagyon szerették a meséimet, úgyhogy remélem, másoknak is tetszeni fog a „Sikló”.

Milyen szempontok alapján válogattad be a tizenhét mesét a kötetbe?
A válogatást a Könyvmolyképző Kiadó munkatársai végezték. Én beküldtem a Kiadóba az összes, addig elkészült mesémet, szám szerint 21 darabot, és ők válogattak ezekből össze egy kötetre valót.

Több mesesorozatod is van: Erdei Tisztás, Az Ásító Sárkányok Völgye, Szőnyegmesék. Ezek miben különböznek egymástól?
Az Erdei Tisztás mesék szerepelnek az ,,Elrabolták a siklót” című kötetben, meg a második válogatásban, amely ,,A tekergő bőregér” címmel fog megjelenni. Ezekben állatok a szereplők, főleg gyerekek, akikkel épp olyan dolgok történnek, mint az ember gyerekekkel: barátkoznak, versengenek egymással, világgá mennek, nem vesznek sapkát stb.
A Szőnyegmesék és Az Ásító Sárkányok völgye még a fiókban pihen, érlelődik. Ezeket még nem küldtem el a Kiadónak. A Szőnyegmesék főszereplője Rozi, óvodás, akinek nehezen megy a délutáni alvás. De amikor elalszik, érdekes dolgok történnek vele. Ebből a sorozatból eddig négy darab készült el, a blogomon olvashatók.
Az Ásító Sárkányok völgye meseregény, 7-8 éveseknek, kicsit „fiúsabb”, mint a Szőnyegmesék. Ebben András, a favágó, és sógora, a kamasz Ábris királyfi elindulnak a Meserétre, hogy álomport hozzanak András feleségének, Zsuzsi királykisasszonynak, és persze út közben érdekes kalandok esnek meg velük. Nagyon szeretem ezt a történetet, és már töprengek a folytatásán.

A meséidben több szereplő is feltűnik. Kik a kedvenceid?
Tulajdonképpen mindegyik szereplőmet szeretem, de az abszolút kedvencem az Erdei Tisztás mesékből Napóleon, a csíkos kis vadmalac. És Mókus Rézi, akit akaratlanul is magamról formáltam.


Leginkább állatokról szóló meséket olvashatunk tőled. Melyik a kedvenc állatod? Tartasz háziállatokat?
Én olyan vagyok, mint a közmondásos „őrült macskás hölgy”. Jelenleg öt befogadott macskánk van, és ezzel pillanatnyilag teljes a létszám. Szerencse, hogy a férjem, mint mindenben, ebben is támogat, és persze az is, hogy kertes házban élünk.
Tíz éves voltam, amikor az első kiscicát megkaptam, azóta mindig volt legalább egy macska a háznál. Azt hiszem, a macska a kedvenc állatom. Sokan nem kedvelik őket, mert nagyon önálló személyiségek, de én éppen ezt szeretem bennük, még ha néha bosszankodom is miattuk.
Ezen kívül szinte minden hétvégén meglátogat minket Boglárka lányommal a kutyája, Ella. Ella menhelyről befogadott gyönyörű és kedves kutya. Korábban sosem volt kutyánk, de Ellát nagyon megszerettük.
És természetesen van madáretető a kertben, a konyhaablak előtt, és az ablakpárkányra odakészített távcsővel szoktuk csodálni a kedves vendégeket. Van meggyvágónk, zöldikénk, vörösbegyünk, tengelicünk, sőt, egy harkály párunk is. És rengeteg verebünk, de hát ők is Isten teremtményei.




Utánanézel azoknak az állatoknak, amelyekről írsz? Mennyire fontos, hogy minél hitelesebb képet írj róluk? Mi alapján döntöd el, hogy melyik állatot milyen emberi tulajdonsággal ruházol fel?
Nagyon is utána nézek. Sőt, néha először van meg az információ egy állatról, és utána lesz abból az információból mese. Például véletlenül akadtam rá arra a cikkre, amely arról szólt, hogy a cinkék gyógynövényekkel bélelik a fészküket, hogy a kikelő fiókák egészségesebbek legyenek. Vagy, hogy a pacsirta fiókák eleinte csak a földön szaladgálnak, amíg nem tudnak repülni. Mindkét információ bekerült egy-egy mesébe.
Hogy milyen tulajdonságokkal ruházom fel őket? Ez nem igazán tudatos döntés. Ami viszont tudatos döntés, az az, hogy nincsenek a meséimben elvetemülten negatív figurák. Vagyis az Erdei Tisztáson nincs szándékos gonoszság. Ezért is jegyezte meg az egyik felnőtt olvasóm, hogy szívesen élne az Erdei Tisztáson.

Fontosnak tartod, hogy ne csak mesélj a gyerekeknek, hanem egyúttal értékeket is közvetíts ezekkel a történetekkel? A cultura.hu oldalon olvasható ,,Futrinka” c. meséd jó példa a másság, a sajátunktól eltérő származás elfogadására.
Nagyon fontosnak tartom. Persze semmiképpen sem didaktikus módon, szájbarágósan, de mindenképpen szeretném átadni a gyerekeknek azokat az alapvető, hagyományos értékeket, amelyekben én hiszek. Megjelenik a meséimben a türelem, az elfogadás, a gyengébbek segítése, egymás és önmagunk tisztelete, az alkotás értékének elismerése, a család, barátság, tanulás fontossága, és még hosszan sorolhatnám, amitől szerintem ember az ember. 

Édesapád Palásthy György Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró volt, akinek a nevéhez  olyan filmek és sorozatok rendezése fűződik, mint például a Hahó, Öcsi!, a Bors, A szeleburdi család vagy az Égigérő fű. Mit tanultál tőle, ami most a segítségedre van az írásban?
Sajnos a szüleim elváltak, úgyhogy nem az édesapámmal nőttem fel, ennek ellenére sok mindent tanultam és örököltem tőle. Külsőleg is van hasonlóság köztünk, de ennél többről van szó.
Az édesapám gyakran maga írta a filmjei forgatókönyvét, úgyhogy valószínűleg tőle örököltem az íráskészséget, és talán a humorérzéket is, mivel remek humorú ember volt. Ezen kívül ő is mélységesen hitt ugyanazokban az értékekben, amelyek az én számomra fontosak.




Mellrák túlélő vagy. Mit tartasz fontosnak megemlíteni a mellrákkal kapcsolatban?
Tíz éve volt a mellrák műtétem. Egy rutin szűrésen fedezték fel, hogy baj van. Kaptam meghívót a szűrésre, de csak egy hajszálon múlt, hogy el is mentem. Nem volt semmiféle tünetem, és úgy gondoltam, á, nekem nem lehet semmi bajom. Az döntötte el a kérdést, hogy olyan szépen zárult a levél, a gyerekeket kérték, beszéljék rá az anyukájukat, hogy részt vegyen a szűrésen, hogy még sokáig együtt lehessenek. Nevetve mondtam a családomnak, elmegyek, ha már ilyen szépen hívnak. Vidáman várakoztam a vizsgálat előtt is, biztos voltam benne, hogy nem lehet semmi bajom. Aztán egy hét múlva telefonáltak, menjek el újra, szeretnék megismételni a vizsgálatot. Az nagyon rossz volt. Akkor megijedtem. A megismételt vizsgálatnál több ismerős arcot is láttam a váróban, és egymás után jöttek ki, hogy á, csak ciszta volt. Kezdtem megnyugodni. Én mentem be utoljára, és a fiatal kis doktornő nekem azt mondta, valami nagyon barátságtalan dolgot lát itt, és azonnali műtétet javasol. Akkor úgy éreztem, ez nem történhet meg velem, ez lehetetlen. Elmentem második véleményt kérni az Onkológiai Intézetbe, és ugyanazt mondták. És még azt is, szerencse, hogy ilyen hamar felfedezték. Pár hónap múlva megoperáltak, és azóta szerencsére jól vagyok. És arra bíztatok mindenkit, menjen el a szűrésre. Lehet, hogy neki is az életét mentik meg vele, ahogy nekem.

Többek között Penny Vincenzi, Barbara Delinsky és Julia Qiunn regényeit fordítottad magyarra, de járt már nálad Nora Roberts kötet is. Fordítás közben előbújik belőled az író? Szeretnél belejavítani a szövegbe? J
A kemoterápia alatt kezdtem fordítani, hogy ne a betegséggel foglalkozzak. Már az egyetemen is nagyon szerettem fordítani, és azóta is nagyon élvezem. Most már húsz körül járhat az általam fordított könyvek száma. Persze, néha szeretne az ember korrigálni, de nem lehet, legfeljebb parányit finomítani, ha szükséges. Igazi kihívás megtalálni azt a finom egyensúlyt, hogy visszaadjam az író hangját, de „magyarítsam” is a szöveget, hogy olyan legyen, mintha eredetileg is magyarul íródott volna. Vagyis például benne legyenek bizonyos szójátékok, de ne angolosan, hanem a magyar olvasó számára is érthetően.




A következő mesekönyved címe „A tekergő bőregér” lesz. Mit lehet tudni erről a kötetről?
Ez is az ,,Erdei Tisztáson” játszódik, úgyhogy az olvasók több ismerős figurával találkozhatnak. Én nagyon-nagyon szeretem ezeket a meséket is, és szívből ajánlom mindenkinek őket. A címszereplő Zazi, a kis bőregér, aki egy metróállomáson lakik a szüleivel.

A cultura.hu oldalon is elolvasható néhány rövidebb meséd. Ezek közül néhányat lányod, Mucsi Boglárka illusztrált, a mesekönyvedet pedig Szőnyi Gergely. Mi a legfontosabb számodra a meséket kísérő rajzokban?
Nagyon különleges élmény volt a saját lányommal együtt dolgozni. Rendkívül tehetséges, és nagyon szeretem a rajzait. Viszont a célközönség, a kisgyerekek másféle illusztrációkat igényelnek, és azt hiszem, Szőnyi Gergely rajzait nagyon szeretni fogják. A jó illusztráció egyenrangú a szöveggel, és őszintén remélem, hogy akik a kezükbe veszik majd a könyvet, ugyanígy érzik majd.


 (illusztráció: Mucsi Boglárka)


2013-ban rajzversenyt hirdettél a Facebook oldaladon. Várható-e újabb most, hogy megjelent a mesekönyved?
Igen. Szándékomban áll valami hasonlót kitalálni hamarosan, amint elég sok kisgyerekhez eljutott a könyv.

Hol lehet elérni?
Van Facebook oldalam: www.facebook.com/AgnesMesel Ide mindig felteszem az aktuális híreket, és az új meséket.
Aki nincs fent a Facebookon, a meséimet elérheti az agnesmesel.blogspot.com oldalon is. Természetesen azok a mesék nincsenek fent, amelyek a két kötetbe bekerültek.
És csináltam külön oldalt az ,,Elrabolták a siklót” olvasóinak: elraboltakasiklot.cafeblog.hu Itt fogom meghirdetni a könyvhöz kapcsolódó rajzversenyt is, és itt tarthatják velem a kapcsolatot az olvasók. Örömmel fogadok minden megjegyzést, és mindenféle visszajelzést.
                                    
Az ,,Elrabolták a siklót” c. mesekönyvből letölthető egy részlet a Könyvmolyképző Kiadó oldalán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban